Buddha és a király

Buddha egy város felé tartott, és a király gondolkodóba esett, kimenjen-e a város határába a fogadására. A miniszterelnök, egy nagyon öreg bölcs férfi azt tanácsolta a királynak:
- El kell menned.
A király pedig azt felelte:
- Fölösleges. Hiszen csak egy koldus. Hadd jöjjön ő! Mi értelme lenne annak, hogy én menjek el királyságom határához az üdvözlésére? Én vagyok a király, ő meg egy koldus.

Az idős miniszterelnök azonnal megírta lemondólevelét. Azt mondta:
- Fogadd el lemondásomat, mert ha te ilyen mélyre süllyedsz, akkor nem maradhatok melletted. Ne feledd, hogy te király vagy, ő viszont lemondott az őt megillető királyságokról. Nincsen semmije. Neked egy nagy birodalmad van, neki semmije nincs. Ő tartozik Felülre. Neked kell elémenned és meghajolnod, máskülönben fogadd el lemondásomat. Nem maradhatok veled ebben a palotában. Nem tehetem meg.

A királynak mennie kellett.
Amikor meghajolt Buddha előtt, ő így szólt:
- Fölösleges volt. Hallottam róla, hogy vonakodva jöttél. Fölösleges volt megtenned, mert aki vonakodik, még ha el is jön, mintha nem jött volna. A Tiszteletet nem lehet kikényszeríteni. Vagy érted, vagy nem érted. Fölösleges volt – én vagyok, aki eljött látni téged. És én koldus vagyok… te meg a császár.
Ekkor a király sírni kezdett, záporoztak a könnyei. Megértette e lényeget.

/Osho – tanmese/